Jamie

 Nem értem azokat az embereket, akik az miatt aggódnak, hogy nem lesz senkijük. Nem értem azokat, akik csupán azért futnak egy nő után, hogy csillapítsák a vágyukat, hogy legyen valaki, aki kielégíti őket. Személy szerint és úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy ha találok egy nőt, elhívom randizni és majd eldől mi lesz később. Nem aggódok a holnap miatt és nem rágódom a jövőmön. Nem képzelgek, nem tervezek.

 Töltöttem egy pohár vizet magamnak és most a pultnak támaszkodva azon töröm a fejem, mit is mondhatnék apámnak, mért is nem házasodtam meg 32 éves létemre. Mit mondhatnék neki, mit mondhatnék egy professzornak, aki eldöntötte, hogy feleséget kell találnom. Azt csak nem mondhatom, hogy nem találtam még meg az igazit, mert nem hinné el – pedig ez az igazság.

 Az egészet bonyolulttá teszi az, hogy szerinte nem vagyok boldog. Hogy szerinte kéne találnom valakit, aki egész hátralévő életemben mellettem lenne és szeretne. Ő nem díjazza a futó kapcsolatokat, amik átlagban 2-3 évig tartanak. Elvárásaival olykor már az őrület határára kerget.-          Minden rendben, James? – kérdezi apám azzal az aggodalommal teli hangjával, amit én nagyon utálok.

-          Persze, csak egy kicsit gondolkodtam. – felelem. Utálom, amikor James-nek hív, pedig ez a nevem. Hiába is, a megszokás nagy úr.

-          És mi jár a fejedben?

-          Csak Bred-en járt az eszem. – Hazudom. – Szerencsés, hogy végre annyi próbálkozás után megszerezte azt a nőt, akit igazán szeret.

-          Az már igaz, hogy reménytelenül szerelmes belé és a nő is viszontszereti. – Sóhajtásából azonnal tudtam, mi fog következni. – Mennyire örülnék, ha végre te is megtalálnád az igaz szerelmet. – mondja. Nem akarok most erre gondolni, inkább elterelem a témát.

-          Szerinted Brad képes lesz valaha is felhagyni gyerekes vágyaival? Abba fogja egyszer az életben hagyni a veszélyes játékait? – kérdezem. – A legutóbbi miatt a saját esküvőjén begipszelt kézzel fog megjelenni.

-          Nem tudom fiam. Őszintén nem hiszem, hogy ki fogja ezt nőni. Ismered milyen. – nagyon is tudom milyen. – Már egyetemista korában is igen mozgékony volt.

-          Igen, emlékszem. – elnevettük magunk mind a ketten. – El lehet felejteni azt, amikor kaszkadőrt akart játszani?

 Ez a történet egy igen vicces kis eset volt. Mind a ketten ugyanarra az egyetemre jártak, a Teesside Egyetemre Belfast-ban. Itt lettek a legjobb barátok bár egymást régebbről is ismerték, de nem nagyon beszélgettek egymással. A kaszkadőrös eset után nekem kellett az egyetem orvosához kísérnem Brad-et miután a szaltója egy kissé rosszul sült el. Nem is kicsit. Eltört a bal lába és meg kellett várnunk, amíg a mentő megérkezik a helyszínre, de előbb el kellett látni a sérülését. Felejthetetlen volt bár kissé ijesztő.

 Elnevettem magam még ennyi év elteltével is az emléken. Emlékszem mennyire dühös volt a barátom, amikor megtudta, hogy profi focista már nem lehet belőle – nem mintha az akart volna lenni. Világ életében színész akart lenni. Végül is örülök a balszerencséjének, mert ez hozott össze minket.

-          Apu, én felmegyek a szobámba és lefekszek, mert már eléggé álmos vagyok és holnap lesz a „nagy nap”.

-          Jól van, menjél csak. Aludd ki magad, jó éjszakát, fiam! – futólag átölelt és elslisszoltam mellette fel az emeletre a régi szobámba.

 Mikor felértem, betettem magam mögött az ajtót és készültem lefeküdni, mikor jelzett a telefonom, hogy üzenetem jött. Megnyitottam az SMS-t és Brad egyik „találd-már-meg-az-asszonyod” féle üzenete virított a képernyőmön. Ennél pontosabban már nem is tudnám jellemezni azt, amit írt.

„Szia, Jamie! Végre megtaláltam neked álmaid nőjét! Holnap be is mutatom, Brad.”

 Hát nem csodás, hogy az ember legjobb barátja ennyire törődik a másikkal? Őszintén nem tudom, honnan veszi ezeket az SMS-eket. Nem kell nekem segítség, ezek nélkül is megleszek életem hátralévő részében is. Megráztam a fejem és levetkőztem, hogy felvehessem a pizsamaként használt tréning nadrágomat. Egyszerű szürke színű volt, de nagyon kényelmes. Ez miatt viselem ezt általában.

 Miután ledőltem az ágyra és magamra húztam a takarót, szinte már aludtam is. Csak az a probléma, hogy álmomban anyám arca jelent meg azzal a kedves és szép mosolyával, amit annyira szerettem tőle.